Majdnem úgy fogalmaztam, miért utáljuk a ducikat? De  ha így tettem volna, sem tévedek sokat, hiszen bennem is van egyfajta düh, vagy inkább ellenszenv bizonyos fajta ducik iránt.

Van az a fajta, aki mérhetetlenül utálja a világot, általában sötét lebernyegekben jár, ezért aztán eleve úgy néz ki, mint egy fotosoppolt dementor, de leginkább a hatalmas negatív kisugárzása az, ami szinte taszítja az embert.

Valószínűleg gyerekkorában megállás nélkül gúnyt űztek belőle az osztálytársai, talán most is a "digidagidaganatkergetiahalakat.." versikére riad álmából. Emiatt aztán hamar eljutott az önsajnálat egy erőteljes fokára, ami persze kézen jár az irigységgel és ezek így csoportosan egy öngerjesztő folyamatba szédítik bele az embert.

A dagi zárt, szomorú, sikertelen ember. Legalábbis ők így gondolkodnak magukról. Mivel a szülők is inkább csak csesztették őket kinézetük miatt, soha nem is tudják magukat szépnek, szebbnek, kellemesebbnek látni. Úgy gondolják a lebernyeg, amit magukra húznak, legalább ápolva takar, minél kevesebb támadási felületet hagyva a gömbölyödő hurkák látványának.

A másik dagi, a "naés" dagi. Akit úgy szocializáltak, hogy dagadt vagy fiam, na és, kinek mi köze hozzá! Ő felveszi a feszes farmert, sőt magára rántja a haspólót is, és ha a szem elidőz rajta hosszabban, esetleg az arcon néma döbbenet jelenik meg, akkor a dagi még valami provokálót is odavet a publikumnak. Mozdulatai azt jelzik, bekaphatjátok. Az agresszív dagi valamivel szociálisabb lény, mint a lebernyeges. Néha még vicces is lehet, harsánynak mindenképpen harsány, erőszakos és jobb vele nem összeveszni. Az ilyen dagi útjából minden józan felfogású ember kitér, nem kötözködik, nem kérdez, nem csodálkozik. A dagi hivalkodik a méreteivel, rájátszik az evésre, és ha úgy adódik beugrik egy pornófilmbe is "nagy test nagy élvezet" jelszóval.

A kínlódós dagi nem volt öröktől fogva gömbölyű, egyszer csak belekerült a helyzetbe és kétségbeesetten próbál kikecmeregni belőle. Leginkább úgy, hogy azt játssza, nem is dagi. Ugyanazokat a ruhákat hordja, mint azelőtt, ettől eleve hátrányos a kinézete. Folyamatosan kínlódik a fogyókúráival, édesítővel issza a kávét a franciakrémes mellé. Általában elkeseredett és szomorú ő is, csak ő még küzd. Nem lebernyeget hord, csak sötét, leginkább fekete ruhákat, mert az karcsúsít. Bánatát egyéb örömforrásokkal igyekszik helyrepofozni, ez leginkább az evés. Roppant érzékeny, ha az alakjára valaki megjegyzést tesz és összeomlik, ha ledagizzák. Az áruházakban próba nélkül vásárol 42-es göncöket, miközben már régóta 48-astól felfelé szabadna csak gondolkodnia. 

A külföldi duci szakirodalom "fat chick szindromáról" beszél, vagyis a szakemberek azt mondják, hogy a fenti három csoportba tartozó ducik a folyamatos öngerjesztés miatt egyre nehezebben kezelhető spirálisan depresszív helyzetbe sodorják önmagukat. Megoldást abban látnak, ha ezek felé a ducik felé a mikrokörnyezet nyit, beszélgetéssel, odafigyeléssel, barátsággal közeledve ki lehet rángatni őket a "dagadt tyúk szindrómából", lassan el lehet kezdeni a leghatásosabb gyógyítást (ahogy olvastam) a jogging-ot. Sőt - teszem hozzá én, és ezért született ez a blog - meg lehet tanítani a ducikat arra, hogy jól érezzék magukat a bőrükben, hogy kihozzák a saját életükből a legtöbb boldogságot.